Olimpia Női Futballklub
Segítsen egy labdányit!

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
lapozo
 
Hírek
Hírek : Egyenjogúság!

Egyenjogúság!

  2007.11.18. 20:17

Büszkék lehetünk legfiatalabb csapatunkra, a lányok megint jól teljesítettek: veretlenek maradtak, négy meccsből hármat megnyerve a Sport XXI. MLSZ-BLSZ fiútornán. A Kelen pályán, jó körülmények között, precíz, korrekt szervezéssel lebonyolított tornán ezúttal egyéni díjazottak is voltak: csapatunkból Görög Lilla (képünkön), valamint Balogh Erika kapott külön elismerést.

A szezon elején nagyon várt, majd megszűnt – na jó, átalakult – keresztpályás, U11-es tornasorozat helyébe lépő Sport XXI. BLSZ-MLSZ tornán az Olimpia NFK-Nagytétény lányai abba a csoportba kerültek, amelyikben a Hegyvidék, a Tabán, a Kelen SC és a II. ker. UFC is viaskodott. A BLSZ eredeti kiírásának megfelelően, a lánycsapatban akár három évvel idősebbek is futballozhattak, de mi ezt a lehetőséget csak részben használjuk ki: a csapat 70 százaléka ennél fiatalabb, 1995-ös, 1996-os, illetve 1997-es lányokból állt.

Ahogy szeptemberben, Szigetszentmiklóson, most Újbudán, természetesen teljesen más ellenfelekkel szemben is kitettek magukért a lányok: ugyanazzal a mérleggel, három győzelemmel és egy döntetlennel, veretlenül zártak. Mondhatja persze bárki, hogy az utánpótlás-tornákon az eredmény nem számít, annak kisebb jelentősége van – igen ám, de a lányok helyzete picit más, nekünk állandóan igazolni kell, hogy van helyünk a nap alatt.
Az első meccsen, a Tabán SC ellen még csikorgott a gépezet: bár a meccs egyetlen gólját a Balogh Erika tökéletes passzát a kapuba belsőző Tóth II Alexandra szerezte, a játékunk folyamatossága, a helyezkedés, sok kívánni valót hagyott maga után.

A folytatásban a Tabánnál erősebb Hegyvidék ellen az első meccsen még a kapuban álló Roza Viki szerzett vezetést, majd a fiúk szép egyenlítő gólja után Balogh Erika szerezte meg a győztes találatot. Harmadikra a Kelennel meccseltünk – itt mindkét gólt Era lőtte: az elsőt távoli szabadrúgásból, a másodikat egy baloldali szögletet a levegőből a hálóba belsőzve.

A folyamatos játék sajnos sokat kivett a lányokból, így az utolsó meccsen „csak” döntetlenre futotta: a II. kerületiek vezetőgóljára Balogh Erika, közép-távoli átlövésből válaszolt.

Dicsértük, és az eredmények maguk is dicsérik a lányokat – de, azért ne rugaszkodjunk el a valóságtól: a lányok tudnak ennél sokkal jobban is focizni. Helyenként tompának, fáradtnak tűntek, keveset mozogtak labda nélkül, nem használták a széleket – de ez tényleg csak annak a szavai, hogy igyekszünk nekik – saját érdekükben – mindig az átugorható legmagasabbra tenni a lécet.

 

Sport XXI BLSZ-MLSZ torna

Olimpia NFK-Nagytétény - Tabán SC 1-0 (G: Tóth II. A.)

Olimpia NFK-Nagytétény – Hegyvidék SE 2-1 (G: Roza V., Balogh E.)

Olimpia NFK-Nagytétény – Kelen SC 2-0 (G: Balogh E. 2)

Olimpia NFK-Nagytétény – II. ker. UFC 1-1 (G: Balogh E.)

 

Olimpia NFK-Nagytétény: Roza Viktória, Tóth II. Alexandra, Görög Lilla, Dénes Kata, Mercz Dóri, Tóth Eszter, Tóth Bianka, Balogh Erika, Végh Csenge, Görög Zsófia.

 
Vár a nagyvilág!

 
U13-as csapat
 
NB I-es tabella

      Csapatok

M

P

1. Femina

 21

 63

2. Viktória

 21

 52

3. Ferencváros

 21

 33

4. MTK Hun.

 21

 32

5. Győri ETO

 21

 24

6. PVSK

 21

 14

7. UTE

 21

 12

8. Íris-Olimpia

 21

  8

 
U17-es tabella

     Csapatok

M

P

1. Femina

18

 40

2. Olimpia

18

 35

3. MTK

18

 34

4. Szeged

18

 25

5. Kecskemét

18

 13

6. Viktória

18

 11

 
U15, Piros csoport

 

 

M

P

1. FTC

28

 70

2. Olimpia

28

 48

3. Újpest

28

 29

4.Hegyvidék

28

 23

5. Pálhalma

28

 11

* A Fegyelmi Bizottság az Olimpia NFK-tól 8 pontot levont.

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
História

 
Linkek
 
látogatók
Indulás: 2006-05-30
 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!