Hírek : Ma még szabad sírni |
Ma még szabad sírni
DA 2007.10.25. 19:11
Kedves Barbi, Szandi, Vicci és Zsani! (Meg mindahányan, akik vagytok a csapatban!)
Biztos vagyok benne, hogy nagyon csalódottak vagytok most – talán sírtok is. Elkeseredtetek, mert nem sikerült, de legalábbis valószínűleg nem sikerült, amit annyira szerettetek volna, az U17-es csapat nem tudta Horvátországban kiharcolni a továbbjutást.
Először azt akartam írni, ne sírjatok, mert nincs rá okotok – de sírjatok csak nyugodtan.
Ma még.
De, higgyétek el, holnaptól már „tilos” könnyezni – semmi okotok sincs az elkeseredésre, pláne az egerek itatására. Mi, akik itthonról szorítottunk értetek, akik ökölnyire szoruló gyomorral vártuk rólatok a híreket, nagyon büszkék vagyunk rátok. Büszkék vagyunk mi vezetők, és persze büszkék rátok a játékostársaitok, akiknek nem csak most, Horvátországban mutattatok példát, hanem az elmúlt hetekben, hónapokban, években, ahogy készültetek arra, hogy futballisták, Magyarországot képviselő futballisták legyetek.
Ne arra gondoljatok, hogy a tavaszi Eb-középdöntőt esetleg nélkületek rendezik meg. Inkább arra, hogy, ha talán néha még több is kell ahhoz, hogy a nemzetközi elitbe jussatok, érdemes! Megéri! Nem igaz az, hogy a női futball olyan befektetés, amely soha nem térül meg. Még az is elképzelhető, hogy nincs pénzbeli hozadéka. De, megéri! Ezt ti tudjátok legjobban, és kérlek is benneteket, mondjátok el az itthoniaknak. Tutinak, Dudinak, Dorkának, Beának és Rékának épp úgy, mint Eszternek, Orsinak, Evelinnek, Fruzsinak, vagy a még kisebbeknek, Lillának, Zsófinak, Biának, Erikának, Vikinek, Szaszának, Katának – szóval mindenkinek, hogy tudják, hogy tőletek tudják: érdemes!
Ha emlékeztek rá, sokszor mondtam, soha, senkinek nem ígértem, hogy azon az úton, amelyen együtt elindultunk, és végig is fogunk menni, kínlódás, lemondás nélkül is lehet járni. A csütörtöki meccs, a „kimaradt helyzet” talán azt mutatja, annak, akit nem elégít ki, hogy itthon a legjobbak között van, még több áldozatot kell hoznia, még jobban kell gyötörnie magát.
De, akkor is megéri! Ez az egy hét is olyan lett számotokra, amiért akár éveket is érdemes volt gürcölni. Ma még talán nem is érzitek, mennyien szurkoltak értetek, mennyien drukkoltak nektek, mennyien voltak veletek, lélekben, Horvátországban. Rengetegen!
Gratulálunk lányok, és nem győzöm eleget mondani, büszkék vagyunk rátok. Nem a ti dolgotok, nem a ti ügyetek, hogy játékos-létszámról, klubfinanszírozásról, futballiskolákról, akadémiai képzésről, egyáltalán, a női futball perspektívájáról beszélgessünk. Ti megtettétek a magatokét, futballoztatok, sőt amikor lehetett győztetek is.
Mi viszont szívesen beszélgetnénk.
Ha, lenne kivel.
András
|