Hírek : Új lányok az öltözőben (5.) |
Új lányok az öltözőben (5.)
DA 2007.07.27. 11:44
Új játékosainkat bemutató sorozatunk ötödik „fejezete” Gáspár Évi, aki – Molnár Eszterhez hasonlóan – Bonyhádról, a Völgység NSE csapatától érkezik az Olimpiához. Más kérdés, hogy Évi esetében talán pontosabb lenne a „régi-új” kifejezést használni, hiszen ő úgy szerződik új csapathoz, hogy annak valamennyi játékosát jól ismeri. Három nemzetközi torna-győztes csapatunkban szerepelt korábban: közöttünk játszott 2005-ben Füzfőn, a dán-magyar Balaton-kupán, ő lőtte a torna-győztes tizenegyest 2006 tavaszán, a luganói Húsvéti Torna büntetőpárbajában „felhőfejesből” szerzett gólt (majd gyönyörű lövéssel még egyet…) Brazíliában, az Ubatuba Beach Cupon.
Évi és az Olimpia közös története bő két éve kezdődött. Akkor, egy középiskolai magyar dolgozathoz kért segítséget a Sztársport szerkesztőségétől, ahonnan, miután a női foci volt a téma, hozzám került az e-mailje. Már az első, de max a második mailjéből kiderült, hogy roppant értelmes, gondolkodó ifjú hölgyről van szó, akinek a foci, sokkal több annál, mint hogy „csak” kedvtelés legyen. A következő hetekben aztán megnéztem őt a pályán is – hogy ez nem tegnap történt, arra „bizonyíték”, Orsi ellen játszott egy Íris – Völgység meccsen.
Rendszeresen maileztünk, én is egyre többet tudtam meg róla, ő megismerte a csapatot, mi a családját: egyenes út vezetett a szorosabb barátsághoz. Fontos emlékezni arra is, soha nem vetődött fel közöttünk, hogy a középiskolás Gáspár Évi az Olimpia játékosa legyen. Annak ellenére, hogy olyan játékosnak ismertük, aki, ha jobban szem előtt van, szinte bizonyosan korosztályos válogatott lett volna.
Neki is, nekem is megvan még a régi e-mail, amiben két dologgal magyaráztam, miért szeretném, ha rendszeres kapcsolatban lennénk. Egyrészt oldani akartam a gyakran érthetetlen „Budapest-fóbiáját” (az is megvan, amikor, talán Lugano után, azt írta, nem is gondolta volna, hogy pestiek ilyen normálisak lehetnek…), másrészt tudtam, javára válik, ha a középiskola után, egyetemistaként, Budapestre kerülve ismerős környezetbe, mi úgy gondoljuk, barátok közé kerül.
Ennek most jött el az ideje. Évi sikeresen felvételizett a Műegyetemre, szeptemberben megkezdi a tanulmányait, és, ha megnő, műszaki menedzser lesz. Szerdán dőlt el „hivatalosan” is, hogy egyetemi polgár lett belőle, korábban csak valószínesítettük, hogy a sikeres érettségi elég lesz a továbbtanuláshoz. Az esze tudta, hogy az iskola és lakhelyváltás átigazolást jelent, tudta, hogy jó helyre kerül, mégis nagyon nehéz volt búcsút mondania a Völgység NSE-nek – ha Bonyhádon lenne egyetem, bizonyosan örökre ott marad.
Így viszont a 2007-2008-as szezontól az Olimpia mezét viseli majd. Meggyőződésünk, hogy képzett, sok poszton használható játékost igazoltunk a személyében, akit játéktudása mellett mentalitása, a futball iránti alázata is a legjobbak közé emelhet.
Hajrá Évi, hátha a válogatottság sem marad beteljesületlen álom!
|