A bajnokcsapat!!! Megcsináltuk!!! Együtt!!!

Azt hiszem nem könnyű erről az évről beszámolót írnom, hisz annyi minden történt velünk! Volt részünk jóban, s rosszban egyaránt. Nagyon változatos, sikeres, embert próbáló évünk volt, ami meghozta a gyümölcsét. De, mindez nem sikerülhetett volna, ha nincs mögöttünk edzőnk: Orsi, elnökünk: András, és mindaz a sok ember, aki szabadidejét áldozva segített minket, amiben csak tudott.

A történetet Kaposváron kezdem, bár, csak érintőlegesen. Már csak azért is, mert mindannyian szép emlékekkel gondolunk vissza rá; a hajnalig tartó kártyázás, medencézés, az utcai fesztivál, lábtenisz-bajnokság… Aztán ugrás az edzőtáborba, ahol izzadtunk, alapoztunk gőzerővel, csapatkapitányokat választottunk és az u17-esek lejátszották első nagypályás meccsüket együtt, Pécsett. A csapat összekovácsolódott…

(u17) Az első meccs még kicsit zötyögősen ment, de hamar belerázódtunk és sorra nyertük a meccseket, egészen a Kecskemét elleni mérkőzésig, ahol egy gyenge napot fogtunk ki, rosszul játszottunk és ki is kaptunk 2-0-ra. A Viktória elleni meccsre már összeszedtük magunkat, hisz tudtuk, muszáj nyernünk, ha az őszi szezont elsőként akarjuk befejezni. Így is lett, 3-2-re nyertünk. 

Ezek után, már csak Brazíliára koncentráltunk, a ránk váró izgalmakra. De, el sem tudtuk képzelni, hogy ennyire jól fog sikerülni! Úgy gondolom, ez életreszóló élmény számunkra, sose fogjuk elfelejteni!  És ezzel abszolút nem túlzok, hisz mindannyiunkat magával ragadta Rio de Janeiro, a Copacabana, a Cukorsüveg-hegy, a Krisztus-szobor. Ubatuba nyugalma után belecsöppentünk a nyüzsgő életbe, és felszabadultan élvezhettük minden pillanatát a tornagyőzelem utánJ. Elég furcsa is volt visszacsöppenni az itthoni dolgokba, a -4°-ba, és folytatni mindent, ahogy addig is tettük.

Megújult erővel vágtunk neki a téli alapozásnak, készültünk rendesen, hisz tudtuk, aki az első helyen áll, annak dolgoznia, hajtania kell rendesen, hiszen a cél a bajnoki cím megvédése. Az első meccs után nem tűnt reálisnak a cím megvédése, hisz Győrben borzalmasan játszottunk, bár így is megnyertük azt a meccset (5-1), de megérdemeltük volna a vereséget.  Nem engedhettük meg magunknak, hogy még egyszer így játsszunk! A következő meccsen, a Szegedi Amazonok elleni javítottunk is, 10-2 lett a végeredmény, de ott is rengeteg helyzet kimaradt. Még mindig nem volt az igazi… Egészen a Kecskemét meccsig, ahol, (végre) úgy játszottunk, ahogy tudtunk. Megvédtük a bajnoki címet, 3-1-re győztünk. Küzdöttünk, hajtottunk egymásért. Ahogy az NB II-es csapat is. Ők közben kiharcolták a feljutást.

Közben volt u17-es válogató edzés, és senki nem esett ki a rostán, sőt Rékát be is hívták Barbi, Dorka, Szandi, Vicci és Zsani melléJ. A sikeres hétvége után ünnepeltünk egy kicsit, megleptük edzőnket, Orsit egy plüss macival, amin a csapatképünk van és egy szép csokor virággal isJ. Az ünneplés közben megbeszéltük a még ránk váró dolgokat, csak a másnapi Femina meccsről nem esett szó. Az eredmény az lett, hogy elvertek minket, mint jég a határt – hogy András szavaival éljek.

Eljött a várva várt u15-ös országos döntő, ahol bronzérmesek lettünk. Bár mindenki bízott benne, hogy a döntőbe kerülünk, és úgy is mentünk oda elszántan, hogy sikerülhet, megcsinálhatjuk, de nem így lett. Ismét a Femina elleni meccsen csúsztunk el. Mindenki csalódott, de Orsi erre azt mondta, hogy a bronz is szép siker. 

"Az Olimpia NFK az egyetlen csapat, amely a női futball mindhárom korosztályában (felnőtt, U17, U15) érmet nyert az országos bajnokságban – ne legyünk hát telhetetlenek” – András.

Már csak az utolsó meccsek voltak hátra. Azokat a mérkőzéseket sajnos elvesztettünk, ahogy az NB II-es bajnoki címet is. U17-ben megvédtük a címünket, bár már mindenki kellőképpen elfáradt a szezon végére.

Most már csak a válogatottakért kell szorítanunk és élvezhetjük a megérdemelt szünetet.

Úgy gondolom, hogy igazán sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. Gratulálok mindenkinek, aki részese volt a sikernek, a sikerhez vezető útnak! Megcsináltuk! Együtt!

KÖSZÖNJÜK