Olimpia Női Futballklub
Segítsen egy labdányit!

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
lapozo
 
Az egyesület története
Az egyesület története : A „kamaszkor” – az U17-től az NB II-ig

A „kamaszkor” – az U17-től az NB II-ig


Két év távlatából elmondhatjuk, jó döntést hozott a Magyar Labdarúgó-szövetség, amikor úgy határozott, a női labdarúgó ifjúsági bajnokság ne U19-es, hanem U17-es legyen. A korosztályos nagypályás bajnokság így valóban a felnőtt futball előszobájává vált, és számos ügyes, tizenhárom-tizennégy éves kislány fejlődését is segítette, hogy nem „tartalék-bajnokságban” kell viaskodnia, gyakorlatilag felnőttekkel.

Ettől függetlenül, amikor csapatunk 2004 nyarán benevezett az U17-es bajnokságra, még alig konyítottunk valamit a nagypályás játékhoz. Az ETO ellen vívtuk első meccsünket, nagyon kikaptunk, bár miután nem volt elég érvényes sportorvosink, a meccs „csak” 0-3-mal került a jegyzőkönyvbe.

A folytatásban viszont elég jól összekapta magát a csapat – ám jellemző az első időszak kavarodására, hogy a legjobban egy olyan meccsen játszottak a lányok, ami szintén 0-3-mal, versenybizottsági döntéssel szerepel a bajnoki tabellán. Az Olimpia 3-0-ra (pont fordított eredmény!) győzött Szombathelyen, de már a meccs előtt jeleztük, Barsi Adrinak – akiért 250 000 forintos lelépési díjat kért az MTK… – nincs érvényes igazolása.

Az ősz abból a szempontból azért sikeresnek mondható, hogy a két, a bajnokság előtt jelentősen erősebbnek tippelt csapat, a Viktória FC és a Győri ETO mögött harmadik helyen tudott lenni az Olimpia NFK: és ami ennél is sokkal fontosabb, lassan megtanultak a lányok futballozni…

Mielőtt „téli szünetet tartanánk”, érdemes elkanyarodni az U15-ös – keresztpályás – csapat felé is. A megnövekedett létszám, a többletfeladatok miatt szükségessé vált, hogy Töttősi Attila mellett még egy edző dolgozzon a csapattal. Kis Balázs lett a kisebb korosztályok edzője, az ő irányításával játszottak az U15-ösök, méghozzá az egyesület szakmai koncepciójának megfelelően úgy, hogy a korosztályba még beférő, nagypályások többsége helyett a 91-92-93-asok keresztpályáztak.

Jól sikerült a tél végi felkészülés, talán ennek is köszönhető, hogy U17-es csapatunk remekül szerepelt a tavaszi idényben! A szezon nyitómérkőzésén, felettébb balszerencsés körülmények között, 1-0-ás vereséget szenvedett ugyan Győrben az Olimpia, de az a márciusi találkozó óta, immár majd’ másfél esztendeje veretlen bajnoki mérkőzésen! A jó széria azt is jelentette, hogy sikerült lehajráznunk az ETO-t és csak a Viktória végzett előttünk a bajnoki tabellán: a szombathelyi csapat, akkor még erősebb volt, mint az Olimpia NFK, de azért a jövőre nézve reményt nyújtott, hogy a bajnok ellen vívott négy mérkőzésünkből – a pályán – hármat megnyertünk és csak egyet veszítettünk el.

Büszkék lehetünk rá, hogy nem az U17-es ezüstérem lett az egyetlen medál, amit a szezon során nyertünk. Serdülő (U15-ös) csapatunk – az országos döntőben már a korosztály legjobbjaival álltunk fel – két olyan csapat, az MTK és a Viktória mögött lett harmadik, amelyben, az élvonalban is szereplő lányok is futballoztak.

Nyertünk bronzot (U15), ezüstöt (U17), arról pedig, hogy teljes legyen az éremkollekció, a „kicsik”, 1993-as születésű játékosokból álló csapatunk gondoskodott: a Kis Balázs által dirigált lányok megnyerték a korosztály nem hivatalos országos bajnokságát, a Jetix Kupát!

A televíziós csatorna által támogatott, közel száz kispályás lánycsapat részvételével rendezett sorozatban – a fiúktól eltérően – az iskolai csapatok mellett egyesületek is indultak. Így a megyei, majd az országos döntőben valóban a korosztály legjobbjai fociztak. A mieink mellett a Pádár Blanka vezette Mátraderecske, az előző évben győztes Kecskemét, a Viktória játékosai alkotta Szentgotthárd, a Tolna-Mözs, a győriek, pécsiek, szegediek, a futsalosokra építő Csanádapáca – sok jó csapat. Ebben az erős mezőnyben végzett az élen az Olimpia NFK (az egyesület történetét bemutató menüpontban részletes beszámoló olvasható a Jetix Kupáról), megszerezve az egyesület első országos tornán nyert elsőségét – nem mellékesen pedig a győztesnek járó dániai utazás lehetőségét.

Bajnokcsapatunk 2005 júliusában utazott a Vildbjerg Kupára, ahol már keresztpályán futballozott az erős dán és svéd csapatok ellen. A Dénes Dorkával, Gleich Barbarával és Kovács Szilviával megerősített csapat egyetlen mérkőzést elveszítve lett bronzérmes Dániában – áldozatául esve a rossz lebonyolítási rendszernek, illetve talán annak is, hogy nem készültünk külön a tornára, a lányok a nyaralásból utaztak Dániába.

Szintén a nyár eseménye, hogy ismét részt vettünk Füzfőn a hagyományos dán-magyar tornán. Ezúttal nem verekedtünk, nem zártak ki bennünket, U17-es csapatunk – három kölcsönjátékossal, a kecskeméti Horváth Bettinával és Törteli Anikóval, valamint az újpesti Rudán Andreával – megnyerte a kupát.

A 2005-2006-os bajnokságnak úgy vágtunk neki ifjúsági csapatunkkal, hogy az előző évi ezüstérem megismétlése a minimális elvárás a lányokkal szemben – elégedettek azonban csak akkor lehetünk, ha sikerül megszerezni a bajnoki címet. Ősszel ennek megfelelően futballoztak a lányok. Pontveszteség nélkül robogtak át a mezőnyön! (A Viktória elleni mérkőzést tavaszra kellett halasztani, de áprilisban azután 7-0-ra nyertünk Szombathelyen!)

Sajnos, a téli felkészülés – az időjárás szeszélyének és a sok betegségnek betudhatóan – nem sikerült jól, ez lehet a magyarázata, hogy tavasszal olyan pontokat is elszórtunk, amelyeket nem lett volna szabad. Döntetlen Egerben, Gyulán, a Femina ellen – a pontvesztésekkel alaposan megnehezítettük a dolgunkat. Az utolsó fordulóra hárompontos előnnyel érkeztünk, de amennyiben a Viktória legyőzött volna bennünket, a szombathelyiek lettek volna a bajnokok. Jó mérkőzésen, jó játékkal nyertünk 4-0-ra és ezzel megszereztük az U17-es bajnoki címet.

Ifjúsági csapatunk az idény során több NB II-es csapattal játszott edzőmérkőzést. Bár ezek a mérkőzések „csak edzőmeccsek” voltak, büszkék lehettünk, hogy legyőztük a Veszprémet, az UTE-t, a Völgységet, az Ajkát és a Lágymányost is.

U15-ös csapatunkat Korcsogh Orsolya edzette ebben a szezonban. A csapat és edzője jó munkát végzett, annak ellenére, hogy a lányok csak harmadikak lettek az MTK és a Pálhalma mögött csoportjukban, és egyetlen ponttal lemaradtak az országos döntőről. Tény viszont az is, hogy a lányos az év során szinte valamennyien sokkal jobb játékosok lettek, fejlődésükkel megteremtettük annak a lehetőségét, hogy a 2006-2007-es szezontól két nagypályás csapatot versenyeztessünk.

Ha mindez éremmel, bajnoki helyezéssel nem is húzható alá, a bajnoki év fontos eseménye, hogy Korcsogh Orsi kezében kialakult, lábra állt egy újabb korosztályos csapatunk, a Bozsik programban – amíg volt… – is szerepelt U12-esek. A kicsik közül a legjobbak, Horn Szasza, Hartai Petra, Komendát Cintia és Dénes Kata már „felfelé is játszottak”, megmutatva, hosszú távon is számíthatunk rájuk.

Nehéz sorrendet felállítani, mi volt a 2005-2006-os szezon legnagyobb durranása: az U17-es bajnoki cím, vagy a luganói tornagyőzelmek?

Három év után vettünk részt újra a svájci tornán – pontosan annyival szerepeltünk jobban, amennyit egyesületünk is előrelépett a premier óta. Akkor még annak is örültünk, hogy Fábián Dóri lőtt egy gólt – most két korosztályban az élen végeztünk. Nagyszerű hangulatú, jó színvonalú tornáról hoztuk haza a két serleget. (A luganói Húsvéti Tornáról is részletes beszámoló olvasható az egyesület történetét bemutató menüpontban)

A Luganóból elhozott két serleg, az U17-es, országos bajnoki cím fontos jelzés lett számunkra. Megmutatta, az Olimpia Női Futballklub „felnőtt”, csapatunk készen áll arra, hogy a jövőben már ne „csak” utánpótlás-nevelő egyesület legyen, a jó szereplés reményében nevezhessünk a felnőtt (NB II-es) bajnokságra.

 
Vár a nagyvilág!

 
U13-as csapat
 
NB I-es tabella

      Csapatok

M

P

1. Femina

 21

 63

2. Viktória

 21

 52

3. Ferencváros

 21

 33

4. MTK Hun.

 21

 32

5. Győri ETO

 21

 24

6. PVSK

 21

 14

7. UTE

 21

 12

8. Íris-Olimpia

 21

  8

 
U17-es tabella

     Csapatok

M

P

1. Femina

18

 40

2. Olimpia

18

 35

3. MTK

18

 34

4. Szeged

18

 25

5. Kecskemét

18

 13

6. Viktória

18

 11

 
U15, Piros csoport

 

 

M

P

1. FTC

28

 70

2. Olimpia

28

 48

3. Újpest

28

 29

4.Hegyvidék

28

 23

5. Pálhalma

28

 11

* A Fegyelmi Bizottság az Olimpia NFK-tól 8 pontot levont.

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
História

 
Linkek
 
látogatók
Indulás: 2006-05-30
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.